Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2005 | 2004 | 2003 | 2002



Óévbúcsúztató koccintás a Fidesznél

[@06.12.29.] Idén a Hotel Szent Istvánban tartotta az immár hagyományosnak mondható két ünnep közötti évzáró fogadását a Fidesz.



Ebben az évben Varga Mihály, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség alelnöke és Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a párt operatív igazgatója mondott pohárköszöntőt.



Varga Mihály szerint az ország következő évi költségvetése nem a jövőről, hanem a múltról szól, négy esztendő elhibázott gazdaságpolitikájának következményeiről

A Heves Megyei Hírlapnak adott interjújában kifejtette:
2007-ben felzárkózás nélküli megszorítás vár a magyar társadalomra. Nem látni az alagút végén a fényt.
Nem tudni, mi lesz a munkahelyekkel, a vállalkozásfejlesztéssel, előfordulhat, hogy még jobban leszakadunk az Európai Unió más tagországaitól. A Heves megyére vonatkozó költségvetési módosító indítványok kapcsán a gazdaságpolitikus kiemelte: valóban nagy szükség volna az Egert és Füzesabonyt összekötő M25-ös gyorsforgalmi útra, illetve az egri keleti elkerülő útra.
Legalább a tervezésig el kellene jutni. A gazdasági növekedés feltétele az útépítés, az infrastruktúra fejlesztése. Ennek érdekében szerencsés lett volna kiválasztani néhány kiemelt jelentőségű beruházást, például olyanokat, mint az említett Heves megyei utak ügye.


Az eseményen megjelent számos közéleti szereplő kíváló egri borokkal búcsúztatta az Óévet.