Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2005 | 2004 | 2003 | 2002



A kampány nem háború


[2004.05.13.] Megszületett a kampányetikai kódex: a négy párt képviselői csütörtök délelőtt aláírták a kampány idejére vonatkozó kötelezettségvállalást.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetséget Nyitrai Zsolt képviselte a tárgyalásokon. Szőke László az MDF, Horn Gábor a szabaddemokraták, Tóbiás József pedig az MSZP nevében írta alá a megállapodást, amely elsősorban az Országos Választási Bizottság állásfoglalásai alapján készült.


Mind a négy szervezet képviselője örömmel nyugtázta a megállapodás létrejöttének tényét. Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője a dokumentum aláírása után kiemelte: a Szövetség nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a választási kampány - legyen szó országgyűlési, önkormányzati vagy jelen esetben európai parlamenti választásról - az emberek nyugalmát ne zavarja meg. A Szövetség kampányfőnök-helyettese hangsúlyozta, hogy az etikai kódex egyik legfontosabb pontja az a mondat, miszerint a választási kampány nem háború. Elmondta: a Fidesz álláspontja szerint a választási kampány nem háború, hanem küzdelem, amelynek során a politikai szervezetek ismertethetik programjukat és adott esetben kritikát fogalmazzanak meg politikusokkal vagy a rivális szervezetekkel szemben.