Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2005 | 2004 | 2003 | 2002



Újítások a Fidesz politizálásában


[2005.01.20.] Megtudtuk, hogy a Fidesz 2006-ra a legélesebb forgatókönyvvel 70 százalékot meghaladó részvétellel számol. Bár a választási statisztika azt mutatja, hogy baloldali vezetésű ciklusok végén (1990-ben és 1998-ban is ez történt) markánsan csökken a részvételi hajlandóság, stratégáik ezúttal úgy vélik: új politikai konstelláció állt elő, miután új mozgósítási technikák honosodtak meg Magyarországon.

Az őszi miniszterelnök-csere óta megbolydultak a politikai erővonalak a hazai közéletben: a kormánypárti látványpolitizálás, a minden fronton megindított médianyomulás a valós kormányzati változások képzetét igyekszik kelteni. Az új, rögtönző stílus a korábbihoz képest más megvilágításba helyezte az ellenzéket, s benne a vezető jobbközép pártot is. A Fidesszel szemben nem csupán a baloldalról, hanem a jobboldalról is éles kritikákat fogalmaztak meg: a politikai indíttatásoktól függően bátortalansággal, koncepciótlansággal, opportunizmussal vagy konfliktuskerüléssel vádolták. A bírálók kiemelten foglalkoztak a párt kommunikációjával, illetve annak vélt vagy valós anomáliáival. Most mi is ezt tesszük.

A Fidesz kampányfőnöki megbízatását a 2006-os parlamenti választásokra Rogán Antal frakcióvezető-helyettes kapta meg. E szerepkört a korábbi országgyűlési választásokon Tirts Tamás, Deutsch Tamás és Áder János - mindhárman régi pártemberek - töltötték be. A Fidesz az európai parlamenti választásra készülve szakított ezzel a hagyománnyal, akkor Gyürk András irányította a kampányt, a helyettese Nyitrai Zsolt volt, s mögöttük harmadikként, a kampánykommunikáció felelőseként segédkezett Rogán Antal. Úgy látszik, ha kampány, akkor Fidelitas. Legalábbis ez a tendencia erősödött meg Rogán mostani kinevezésével.


A népszavazás tapasztalatai

Miután Gyürk András Brüsszelbe távozott, Rogán Antal és helyettese, Nyitrai Zsolt a népszavazási kampányt már együtt dolgozták végig. A pártvezetés mindhárom tavalyi választási kampányát sikeresnek ítélte meg: az európai választási siker egyértelmű, sikerült nyerni Szécsényben és Sopronban, és a népszavazási eredmény is visszaigazolta a Fidesz előzetes számításait. A párt előzetes felmérései szerint a kettős állampolgárság melletti voksolás csupán abban az esetben lehetett volna eredményes, ha az MSZP is az igenre buzdít. Ez nem történt meg, ám a Fidesz nagy sikerként értékeli, hogy másfél millió embert tudtak a kettős állampolgárság ügye mellé állítani. A népszavazást és annak tapasztalatait a párt egyébként a 2006-ig vezető úton lényegében kiindulópontnak tekinti.

Megtudtuk, hogy a Fidesz 2006-ra a legélesebb forgatókönyvvel 70 százalékot meghaladó részvétellel számol. Bár a választási statisztika azt mutatja, hogy baloldali vezetésű ciklusok végén (1990-ben és 1998- ban is ez történt) markánsan csökken a részvételi hajlandóság, stratégáik ezúttal úgy vélik: új politikai konstelláció állt elő, miután új mozgósítási technikák honosodtak meg Magyarországon. A Fideszen belül is voltak és vannak olyan vélemények, hogy voltaképpen semmit nem kell csinálniuk, mert a rossz kormányzás miatt ölükbe hull a 2006- os győzelem. Ez a gondolatmenet alacsonyabb részvétellel tervez, ami a Fidesznek kedvez, s nem számol azzal, hogy Ron Werber 2002-es megjelenésével a politikusi szakma is megváltozott. Heves belső viták után az aktív szárny kerekedett felül, amelynek képviselői szerint a konfrontáció, a drámai feszültség elkerülhetetlen velejárója a kampánynak.

A Fidesz vezetése a népszavazás tapasztalatait leszűrve arra a következtetésre jutott, hogy másfél millió olyan szavazót képes mozgósítani, aki a párt által hirdetett értékeket anyagi megfontolásoktól függetlenül a magáénak érzi. További öt-hatszázezer azoknak a száma, akiknek a Fidesz iránt érzett szimpátiáját egzisztenciális félelmek gyengítik vagy bizonytalanítják el. A főhatalomról tartott voksolásban ők határozott kampánnyal megnyerhetők. Mivel a 70 százalékot meghaladó részvétel mellett a Fidesz célja hárommillió támogató szavazat megszerzése, a felmérések szerint körülbelül egymillió olyan szavazóért folyik a kampányküzdelem, akinek nincsenek ideológiai preferenciái. Őket a választási ígéretek, a kampánystílus, a vezető személyisége és hasonló meggondolások befolyásolják. A Fidesz által követendő stratégia tehát meg kívánja tartani a másfél milliós törzstábort, érvekkel kívánja ellátni a félmillió ingadozót, s egzisztenciális szempontok alapján akar maga mellé állítani egymilliónyi bizonytalan szavazót.


Cáfolják az összeveszést

Összekülönbözött Orbán és Áder - ezzel a címmel közölt cikket az Index, amely úgy tudja, hogy a párt legutóbbi elnökségi ülésén Orbán Viktor pártelnök és Áder János frakcióvezető között vita robbant ki a Fidesz kommunikációs igazgatója, Meszleny László teljesítményének értékelése kapcsán. Az internetes portál szerint az ügy miatt szabadságolták a Fidesz-frakció sajtóosztályának nagy részét, s tegnap már nem is lehetett elérni egyetlen munkatársat sem, sőt az egyik rögzítőre mondott üzenet szerint február 1-jéig tart a szabadság. A cikkben az olvasható még, hogy a kényszerpihenőt Áder rendelte el, aki előzőleg kifogásolta, hogy a párt és a képviselőcsoport párhuzamosan kiépített kommunikációs osztályai az utóbbi időben többször is keresztbe dolgoztak. A frakcióvezető a kommunikációs bakikért "Orbán emberét?, Meszleny Lászlót tette felelőssé.

Nyitrai Zsolt (Fidesz) cáfolta, hogy Orbán és Áder összekülönbözött volna az elnökségi ülésen. Elmondása szerint a tanácskozáson arról volt szó, hogy milyen formában értékeljék a Gyurcsány-kabinet első száz napos tevékenységét. A formán -jegyezte meg Nyitrai - valóban volt vita, ám az elnökségi üléseken ez megszokott dolog, s a megbeszélés végére egy teljesen letisztult álláspont alakult ki. Ezt az is jól bizonyítja, hogy a száznapos értékeléssorozatot a "dumakormányról? szóló sajtótájékoztatójával Rogán Antal képviselő a frakció által szervezett keretek között kezdte meg hétfőn, majd azt kedden a párt székházában Navracsics Tibor elnöki kabinetfőnök és Dobó László képviselő folytatta. Valótlan az Index azon állítása is - folytatta Nyitrai Zsolt -, amely szerint szabadságolták volna a frakció sajtóosztályát, és csak telefonüzeneteket fogadnának. Mint mondta, a munkatársak egy része valóban szabadságra ment, aminek egyetlen oka, hogy szünetel a parlamenti ülésezés, s ez értelemszerűen a legjobb alkalom a képviselők mellett dolgozó sajtósok téli pihenőjére.