Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2005 | 2004 | 2003 | 2002



Új kapukat nyitunk


[2005.06.11.] "A mai helyzeten változtatni úgy lehet, hogy kapukat nyitunk egymás felé. Megkérdezni, meghallgatni, megérteni és összefogni - ez a feladat. A következő egy év nehéz lesz, küzdelmes, mi leszünk hibásak mindenért, még azért is, mert ők nem tudnak kormányozni" - jelentette ki Orbán Viktor a kongresszust lezáró beszédében.

A Fidesz XVIII. Kongresszusának zárásaként Orbán Viktor válaszolt az SMS-ben és e-mailben hozzá intézett kérdésekre, amelyet - immár hagyományosan - Kudlik Júlia és Rákay Philip tolmácsolt a Szövetség elnökének.

Az elmúlt három évben minden akadályt sikerrel vettünk

Orbán Viktor bevezetőjében mindenkinek megköszönte az elmúlt három év munkáját, a bátorságot és kitartást a Szövetség tagjainak, szimpatizánsainak. "Örülök annak, hogy a mi szervezetünk egy közösség is, és hosszú nehéz idők elmúltával is barátságot, szeretetet, egymásra való számítást, egymásra való figyelmet, egymás segítését várhatjuk el egymástól" - mondta. Ezt az időszakot a "Fidesz történetének legmozgalmasabb időszakának" nevezte, hiszen Magyarországon először alakult egy párt Szövetséggé, először állt ki egy és negyedmillió ember egy ügyért, a Nemzeti Petícióért, először voltak európai parlamenti választások, amelyen annyi szavazatot kaptunk, mint a többi párt együttvéve, először szereztünk mandátumot hetven százalékos többséggel - utalt a soproni időközi választásra -, először szavaztak az emberek köztársasági elnök-jelöltre, aki végül Magyarország elnöke lett - sorolta. Hozzátette: először lett Magyarországnak olyan államfője, akit a baloldali többség ellenében választottak meg, és aki "egy nemzetet egyesíteni képes, polgári értékrendű" személyiség. Először rendeztek továbbá a maihoz hasonló nyitott kongresszust és először vállalkoznak olyan nagyszabású akcióra, mint a nemzeti konzultáció. Ezidáig minden akadályt sikeresen vettünk, az idő az bizonyította, hogy együtt szinte minden sikerült- jelentette ki.



A kormányzás szakértelmet kíván

A Fidesz elnöke az "önös pártérdek" megnyilvánulásának nevezte a nagyobbik kormányzó párt az államfőválasztás során tanúsított magatartását, amikor "rá akarta erőltetni az akaratát az országra". Ennek okát a közös célok hiányában jelölte meg Orbán Viktor. A Szövetség elnöke a nemzeti konzultáció feladatát a nemzetegyesítő közös célok megfogalmazásában látja. "Magyarország már három éve egy eltévedt ország" - fogalmazott az általános csalódottság, kiábrándultság és pesszimizmus jelenségét magyarázva. A kormánykoalíció teljesítményéről elmondta, hogy "rögtönzésekkel, blöffökkel, hirtelen ötletekkel, elkapkodott intézkedésekkel nem lehet irányítani egy országot". Aláhúzta: a kormányzás hozzáértést, szakértelmet kíván, amelyet meg kell tanulni, ezt megspórolni nem lehet. A "hantaméter mellett most már "kontárméterre is szüksége van Magyarországnak - utalt egy faluparlamenti felszólaló megjegyzésére.



Egy üres álláshelyre ma hat munkanélküli jut

A gazdasági nehézségekre vonatkozó üzenetek kapcsán kifejtette: naponta hétmilliárd forinttal nő az ország adósságállománya, és "ha a gazdaság olyan ütemben halad, mint a legutóbbi időszakokban, akkor 57 év múlva érjük el az Európai Unió országainak fejlettségi átlagát" húzta alá. Hozzátette: csak a kormányhivatalok állítanak ki kedvező bizonyítványt az ország állapotáról, mert "gyávák szembenézni a valóságos helyzettel", márpedig szembe kell nézni a gondokkal ahhoz, hogy meg lehessen oldani őket. A munkanélküliség mértékéről szólva hangsúlyozta, hogy ma egy üres állásra hat ember jut, és "egy munkanélküli ország képe kezd kirajzolódni".

Magyarországra szükség lesz az Unió megújulásához

Az európai alkotmány leszavazásáról elmondta, hogy személyes kudarcnak éli meg a magyar nemzeti érdek szempontjából hasznot hozó szerződés bukását, amelyből egyébként - megbocsáthatatlan módon - kimaradt a keresztény értékekre való utalás. A kudarc azt bizonyítja, hogy az Európai Unió létjogosultságát csak több munkahely létrehozása, a magasabb életszínvonal biztosítása, és egy biztonságosabb élet nyújtása szavatolhatja, erről fogy szólni az előttünk álló néhány év fűzte hozzá. Azonban most, amikor az Európai Unió bajban van, alakítói lehetünk a jövőjének. Ez egy lehetőség számunkra, hogy teljes jogú tagjaivá válhassunk a közösségnek, mert a mostani kudarc után elérhetjük, hogy kiiktassák a számunkra negatív megkülönböztetést tartalmazó agrár és munkaügyi szabályozást a szerződésekből.



2006-ban csak magunkra számíthatunk

A 2006-os kampányban csak magunkra számíthatunk - szólított fel mindenkit arra, hogy aki tud segítsen, jelentkezzen önkéntesnek -, mert különben nem lesz esély, hogy ledolgozzuk a induláskor meglévő hátrányunkat - utalt a kormánypárti médiatúlsúlyra.. Szükség van továbbá önismeretre és arra, hogy "ne hagyjuk, hogy az ideológiák és elvek vakká tegyenek az emberek sorsa iránt" - válaszolt egy az elmúlt tizenöt év tanulságait firtató kérdésre. A kudarcok kapcsán felvetette, hogy a 2002-es választási vereség nélkül nem lehetnénk közel sem olyan szervezettek, erősek mint amilyen ma a Szövetség. A jelenlegi kormány teljesítménye kapcsán pedig megjegyezte: mércéül a polgári kormányzás négy éve kell hogy szolgáljon az elkövetett hibák mellőzésével, magasabb szintre emelésével.

Gazdasági konzultáció indul az adócsökkentésért

Orbán Viktor a legfontosabbnak azt nevezte, hogy abba kell hagyni az emberek hibáztatását azért, mert rosszul mennek a dolgok - a dolgok még ott mennek jobban, ahol az emberek döntenek azokkal a szférákkal szemben, amelyet a kormányzat felügyel - jelentette ki hozzátéve: a baj nem az emberekben van, hanem a kontár országvezetésben. Nem az gazdaságot kell először kifehéríteni, hanem az államot, hová tűnt a rengeteg hitelbe felvett pénz? - tette fel a kérdést. Az emberekkel közösen döntő országvezetésre és radikális adócsökkentésre van szükség - szögezte le bejelentve a gazdasági konzultáció megkezdését, amely lehetőséget ad a gazdasági élet szereplőinek arra, hogy az adócsökkentés lépéseinek kidolgozásában segítséget nyújtsanak a jövendőbeli kormánynak.



Megkérdezni, meghallgatni, megérteni és összefogni - ez a feladat

A jobboldal küldetését a Szövetség elnöke azt nevezte, hogy kiteljesítse a demokráciát és a szabadságot, és hogy alternatívát nyújtson a választáson, amelyet polgári oldal 2005-re teljesített is. Magyarországon a magyar embernek kell a legfontosabbnak lennie- mondta. Ha ezt teljesül, "akkor Magyarország egy olyan ország lesz, ahol emberhez méltó életet élünk, a nyugdíj nem segély, a munka nem alamizsna, a tanulás nem kiváltság, az egészség nem üzlet, és nem döntenek rólunk a megkérdezésünk nélkül" - jelentette ki. A mai helyzeten változtatni, kiutat találni úgy lehet, hogy kapukat nyitunk egymás felé: "megkérdezni, meghallgatni, megérteni és összefogni" - ez a feladat. A következő egy év nehéz lesz, küzdelmes, mi leszünk hibásak mindenért, még azért is, mert ők nem tudnak kormányozni - mondta hozzátéve, hogy a kormány megijedt, mert látja, hogy nem tudja teljesíteni, amit vállalt és tudják következik az elszámolás ideje. Megijedtek, mert látják, hogy "mi sokan vagyunk, összetartunk és elszántak vagyunk, és mert azt látják, hogy az országban egyre többen tudják: "mi meg tudjuk csinálni, amire ők nem voltak képesek" - mondta. Nem ijedtségre van szükség, hanem összefogásra, mert komoly bajban az ország. Azt tanácsolta végül, hogy a kormány "támaszkodjon ránk, fogjon velünk össze", számítson a polgári oldal együttműködésére.

"Sohasem szabad elhinned, hogy Te vagy a győztes egész addig, amíg nem győztél, de a végén győzni fogunk. Az ad erőt nekünk ehhez a győzelemhez, hogy mindannyian tudjuk: Magyarországot száz Mekk mester sem teheti annyira tönkre, hogy mi együtt, közös erővel ne tudnánk helyreállítani, ne tudnánk a dolgokat rendbe tenni, és ne tudnánk a hazánkat közös erővel felemelni" - zárta beszédét Orbán Viktor.