Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2005 | 2004 | 2003 | 2002



Újra téma a pártok működése

[@06.11.09.] Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek azt mondta: pártja nyitott az ötpárti egyeztetésre.


Mint mondta, a Fidesz több módosító indítványt is beadott a kormány által korábban előterjesztett törvényjavaslathoz, amelyről azonban már negyed év óta nem lehet tudni semmit, hiszen az általános vita után szavazásra nem került sor. Véleménye szerint ez azt jelzi, hogy a kormánypártok csak kampányjelleggel veszik elő a témát.

Gusztos Péter szerint fontos lenne, hogy újra párbeszéd kezdődjön a párt- és kampányfinanszírozás témájáról, hiszen a kérdés sajnálatosan lekerült a napirendről az utóbbi időben. Véleménye szerint a mostani időszak alkalmas a párbeszéd újrakezdésére, hiszen egy darabig nem lesz választás.

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter válaszában azt mondta: minden párt közös érdeke, hogy rendbe tegyék a pártfinanszírozás kérdését, hiszen ezzel a korrupciógyanús ügyek is kikerülhetők lennének.

A Fidesz szerint a legfontosabb az, hogy legyenek megfelelő törvényi garanciák arra, hogy a kormánypártok ne folytathassanak közpénzből pártkampányt, ahogyan a 2006-os országgyűlési és önkormányzati választásokon tették - mondta Dr. Nyitrai Zsolt. Hozzátette: a Fidesz az eredeti törvényjavaslatot elkapkodott fércmunkának tartja, amelyet azonban módosításokkal tudna támogatni, így például a kampányszámla esetében azt javasolják, hogy ne az OVB-hez, hanem az Állami Számvevőszékhez kelljen benyújtani az adatokat.