Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2005 | 2004 | 2003 | 2002



Európa nem lehet kétsebességes


[2004.06.01.] "Június 13-án lesz az első, szabad európai választás. Ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget" - mondta Schmitt Pál, a Fidesz Szabad Európa Listájának vezetője kedden este Eger városában.

Eger, 2004. június 1.

"A választás - jellegét tekintve - demokratikus, általános, egy napon zajlik, nem érdemes tehát turistákat mozgósítani, nem érdemes költözni az ország egyik végéből a másikba, egyszerre megy be a zsákba minden szavazat" - jelentette ki a Szövetség alelnöke. Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy bár nem a hatalom megszerzéséről szól a választás, ne gondolja senki, hogy nincsen annak tétje. "Ha jól szerepelünk, bizonyságot kapunk, hogy nem veszett kárba a Fidesz Szövetséggé alakítására tett erőfeszítés." Kiemelte, hogy a pártok közül a Szövetség állította össze elsőként képviselőjelölt listáját, és elsőként készült el Európa-programjával. "Csak a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségnek van határozott Európa-képe és Európa-víziója" - tette hozzá. Mint mondta, azt szeretnék elérni, hogy az Unió változatlanul tartsa azt, hogy mindenkinek egyenlő tisztelete és esélyt ad. "Ne legyen kétsebességes Európa, ne legyenek majd nagyok, akik fokozottabban együttműködnek és kicsik, akik éppen most jöttek, ne legyen központi mag és periféria. Maradjon Európa a biztonság számunkra" - mondta Schmitt Pál. Az európai parlamenti munkáról elmondta: egy nemzeti optimumért fognak dolgozni, és azért, hogy minden magyar ember, határon innen és túl, legyen képvislve az Európai Unióban. "Mi huszonnégyen kimegyünk, de tízmillió ember itthon marad."



(Szemerkényi Réka)


"A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség listáját azért nevezzük Szabad Európa Listának, mert hisszük, hogy Európa a szabad, önálló nemzetek Európája, ahol Magyarország szava, szavazata ugyanannyit ér, mint a többi tagországé" - mondta Szemerkényi Réka, a Szabad Európa Lista képviselőjelöltje. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unióban el kell mondani véleményünket, képviselni kell érdekeinket, hogy a legkisebb esélyből is lehetőséget, a lehetőségből pedig valóságot lehessen teremteni. A képviselőjelölt szerint más országok képviselői sem tesznek másként, nem alkusznak meg egy adott helyzettel, nem mondják, hogy mindig csak alkalmazkodni kell. "Aki ilyet mond, azt nem küldik Brüsszelbe, mert Európában egyértelmű, hogy minden nemzetnek az értékei, és érdekei megtartása a fontos" - tette hozzá Szemerkényi Réka.



(Nyitrai Zsolt)


Nyitrai Zsolt, a Fidelitas alelnöke kiemelte, hogy az uniós tagság nagy lehetőség személyek és települések számára egyaránt, emellett azonban versenyt is jelent. Mint mondta, ahhoz, hogy helyt állhassunk ebben a versenyben, tudni kell, mit akarunk, ha világos terveink vannak. "Van még tizenkét napunk, hogy eldönthessük, kik képviselnek majd minket Brüsszelben. Olyanok, akik minket képviselnek az Európai Parlamentben vagy olyanok, akik az Uniót képviselik idehaza, merthogy ez nem mindegy" - jelentette ki "Az európai parlamenti választáson mindenki, aki az MSZP-t és az SZDSZ-t támogatta, elgondolkodhat, hogy vajon megszolgálták-e bizalmát a kormánypártok."


Képgaléria a Fidelitas.hu honlapon>>>







(Szathmáry Ádám - Sp. Webszerk; Fotó: Szucsik Noémi)