Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2005 | 2004 | 2003 | 2002



Nyitrai: Lesz-e új sípálya Heves megyében?


[2003.03.04.] A szilvásváradi sípálya sorsa felől érdeklődött Csillag István gazdasági és közlekedési miniszternél parlamenti felszólalásában dr. Nyitrai Zsolt, Heves megye fideszes országgyűlési képviselője. Kérdésében Nyitrai rámutatott: egy éve már, hogy bejelentették, a Szalajka-völgyben épül egy sípálya és hozzá kapcsolódóan egy székes felvonó. Elmondása szerint a beruházás fedezete is megvolt, ez az ÁPV Rt. általános tartalékában szerepelt 600 millió forinttal. A kormányváltást követően azonban az egyik országos napilap kérdésére a privatizációs szervezetnél elmondták: ez az összeg már kikerült a költségvetésből, ám arra nem tudtak választ adni, hogy mi lett annak sorsa.
A beruházáshoz ugyanakkor 2001-ben elkészült egy környezetvédelmi hatástanulmány, s a szükséges engedélyek nagy része is rendelkezésre állt. Nyitrai szerint ez a létesítmény Szilvásvárad mellett a megyének is hasznára válna, hiszen meghosszabbítaná az idegenforgalmi szezont, amiről a Regionális Idegenforgalmi Bizottság volt és jelenlegi elnöke is hasonlóképpen vélekedett.
– Hová tűnt a sípályára elkülönített pénz? Számíthatnak rá az ország és a megye lakosai, hogy egyszer még megvalósul a beruházás? tette fel a kérdéseket.

Csillag István válaszában kijelentette: az ÁPV Rt. tartalékfeltöltésére kapott 41,1 milliárd forintját terhelő feladatokat törölték. Így – miután azt a zárszámadási törvényben nem nevesítették – nem terheli a sípálya-projectben való részvétel vagy annak finanszírozása.