Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2005 | 2004 | 2003 | 2002



Ismét korlátozzák a szabadságjogokat


[fidesz@2003.02.13.] Ma Magyarországon lopakodva visszatért a közéletbe az alapvető szabadságjogok korlátozásának gyakorlata. Erről Nyitrai Zsolt és Dobó László a Fidelitas parlamenti tagozatának képviselői beszéltek csütörtöki sajtótájékoztatójukon, Budapesten.

Nyitrai Zsolt Fidelitas-alelnök elmondta: a Fidelitas, mint az új, szabadságban felnőtt nemzedék szervezete számára különösen megdöbbentő az Alkotmányban biztosított szabadságjogok korlátozása. A képviselő emlékeztetett az utóbbi időszak gyülekezési jogot sértő rendőrségi döntéseire. Példákat sorolva megemlítette, hogy betiltottak egy, az autómentes nap alkalmából megrendezni kívánt kerékpáros felvonulást, bíróság elé állítottak egy fiatalembert, amiért csúnyát mondott a miniszterelnökre, szintén betiltották a Civilek a Békéért egyesület békedemonstrációját és nem engedélyezték a Tibetet Segítők Társaságának tüntetését sem.

Ez utóbbi kapcsán Nyitrai szólt arról is, hogy az elmúlt 10 esztendőben a kínai nagykövetség előtt többször volt lehetőség ilyen fajta demonstráció megtartására. Ugyanakkor voltak olyan szervezetek, köztük a Fiatal Baloldal, amelyeknek jóváhagyták bejelentésüket – fűzte hozzá. Kijelentette: nyilvánvaló tehát, hogy a mostani hatalom szeret, nem szeret alapon dönti el, hogyan korlátozza a gyülekezési jogot. Lopakodva visszatért a közéletbe az alapvető szabadságjogok korlátozásának gyakorlata – szögezte le. Dobó László alelnök ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendőrség elsősorban a politikai elvárásokat és szempontokat tartja szem előtt. A gyülekezési jog fontosságára rávilágítva elmondta: a gyülekezési jog a többi szabadságjoggal egységes rendszert képez.

Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra is, hogy a gyülekezési jog gyakorlása a rendszerváltozásnak is elengedhetetlen feltétele volt. Jelentőségét mutatja, hogy a köztársaság kikiáltása utáni első törvényhozói aktus ennek törvénybe iktatása volt – tette hozzá. A sajtótájékoztatón elhangzott az is: az APEH-adatállománnyal történő visszaélések hátteréről, noha bizonyos sejtések már megfogalmazódtak, a mai napig nem lehet tudni semmit sem. Nem világos például, milyen adatokat sokszorosítottak, mindezt kinek az utasítására tették, s végül a lemásolt információk az adóhivataltól hová kerültek ki.

Ilyen súlyos jogsértésre még nem került sor a demokrácia elmúlt tizenkét évében. Mindezért kíváncsian várjuk, mi ennek a magyarázata – tette fel a kérdést a Fidelitas alelnöke.