Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2005 | 2004 | 2003 | 2002



Önkéntesekben veri a Fidesz az MSZP-t

[2005.11.16.] Az MSZP-nek ingyen, a Fidesznek költségtérítés fejében dolgoznak az önkénteseik a kampányban, az ellenzéki pártnak jelenleg 30 ezer aktivistája van. Az MSZP-nél pontos számot nem mondanak, ami nem is csoda: úgy tudjuk, nekik egyelőre csak 10 ezer önkéntesük van.



- Az MSZP aktivistái nem kapnak fizetséget, de még költségtérítést sem, kizárólag önkéntes alapon dolgoznak a kampányban - mondta lapunknak Nyakó István, a szocialisták szóvivője. Mint fogalmazott, a segítők egy része maga keresi fel az MSZP irodáit, hogy munkára jelentkezzen, másik részüket viszont a párt találja meg, a Nagy Őszi Párbeszéd programsorozat állomásain a politikusok vásárokon, piacokon toboroztak.
- Felállítjuk a standunkat a lángosos és a kulcsmásoló közé, az emberek odajönnek hozzánk, elbeszélgetünk, és aki hajlandónak mutatkozik, az itt is bekapcsolódhat a kampányba - mondta Nyakó.
A szóvivő azt is elárulta: nem működik a pártban belső elhárítás, ugyanakkor a helyi alapszervezeteknél érdeklődnek az aktivistákról, hiszen már előfordult, hogy valaki nem segíteni jelentkezett: mint utóbb kiderült, "polgári körös" volt.
- Természetesen ilyenkor sem mondjuk azt, hogy te nem segíthetsz nekünk, de nem adunk érdemi feladatot - magyarázta Nyakó.
Az önkéntesek feladata a plakátragasztáson és szórólapozáson kívül az, hogy közösségeikben képviseljék a szocialista értékrendet. Nyakó nem kívánta elárulni, jelenleg hány aktivista dolgozik a pártnak, mondván: nem akar számháborút. Információink szerint jelenleg mintegy 10 ezren segítenek, de a választásokig meg akarják ötszörözni a létszámot.

- A Fidesznél jelenleg 30 ezren dolgoznak önkéntesként, és ezt a számot szeretnénk az év végéig 100 ezerre növelni - mondta lapunknak Nyitrai Zsolt, a Fidesz kampányfőnök-helyettese. Mint fogalmazott, az aktivisták, ha kérnek, kaphatnak utazási költségtérítést, alkalmanként pedig egy-egy szendviccsel, bögre teával "honorálja" segítségüket a Fidesz.
Nyitrai még nem hallott olyan esetről, hogy baloldaliak akartak volna a Fidesz aktivistái közé beépülni, ám szerinte ha ez így lenne, akkor az csak azt mutatja, hogy szerintük is szükség van 2006-ban a változásra.
- A létszámot toborzással fogjuk növelni, a "Változás 2006" csapatát önkéntesekből állítjuk össze - mondta a politikus. Azt is elárulta, aktivisták között akad egyetemista, de egyetemi tanár is, nyugdíjas és fiatal, nagyon sok nő segít nekik elsősorban kérdőívek felvételénél, szórólapozásnál, a tömegrendezvények szervezésénél és lebonyolításánál.
A Fidesz önkénteseket toborzó telefonszámát tárcsázva kiderült: a jelentkezési lapon külön rubrika áll rendelkezésre, hogy jelezzük, ha igényt tartunk költségtérítésre, és bár a pártnak "nincs túl sok pénze", az esetleg felmerülő utazási költségek finanszírozását nem zárták ki. Az önkénteseknek elkérik ruhaméretüket is, hogy pártlogós pólót és kabátot tudjanak biztosítani nekik.