Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2005 | 2004 | 2003 | 2002



Megkezdődött a Tandíj-hadművelet tüzérségi előkészítése


[2004.01.25.] A Fidelitas véleménye szerint jelenleg a Tandíj-hadművelet tüzérségi előkészítése folyik. Most már csak egy dolog hiányzik: hogy Gál J. Zoltán egy kormányülés után kiálljon, és hivatalosan bejelentse: tandíj márpedig nem lesz. Ez lesz az a pillanat, amikor az egyetemisták és a főiskolások elkezdhetnek gondolkodni azon, hogy miből és hogyan fogják befizetni a tandíjat - mondta Szíjjártó Péter, Nyitrai Zsolttal közösen tartott, a fiatalok helyzetével foglalkozó vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Nyitrai Zsolt elmondta, 1998 és 2002 között a fiatalok joggal gondolhatták úgy, hogy kormányzás róluk is szól: az Orbán-kormány első intézkedési között eltörölte a tandíjat; kidolgozta az otthonteremtési programot és bevezette a Diákhitel intézményét, mely lehetővé tette, hogy a kevésbé tehetős szülők gyermekei is részt vehessenek a felsőoktatási tanulmányokban. Nyitrai Zsolt a Medgyessy-kormány ifjúságpolitikájáról szólva elmondta, az eltelt időben komoly előrelépés nem történt, a választási kampányban tett ígéretek nem teljesültek: a fiatalok számára nincs ingyenes jogosítvány, a beígért tízezerrel ellentétben egyetlen új kollégiumi férőhely sem épült, soha nem volt ennyi munkanélküli pályakezdő, és a az ingyenes utazás helyett folyamatosan drágulnak a fiatalok utazási költségei. Mint mondta Draskovics Tibor személyében egy újabb bankárszemléletű taggal bővült a kabinet, amely, ha a számok és az emberek között kellett választani, mindig a számok javára döntött: így volt ez a kedvezményes lakáshitelek megszüntetésénél, és így lesz a diákhitelek esetén is. Nyitrai Zsolt idézte Medgyessy Péter szavait, aki azt mondta annak idején, hogy semmit sem vesznek el abból, ami jó. Mint mondta, ehhez képest a napokban a diákhitel törlesztő részletei és a kamatok is növekedtek. A Medgyessy - kabinet ifjúságpolitikáját bírálva Nyitrai Zsolt kijelentette, hogy arra a nulla lépés előre, két lépés hátra elve jellemző.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy Medgyessy Péter talán azért haragszik a fiatalokra, mert azok örültek az Orbán - kormány számukra kedvező intézkedéseinek. A mai állapotokat jellemezve kijelentette, hogy a napokban elkezdődött a Tandíj-hadművelet tüzérségi előkészítése. Mint mondta, Medgyessy Péter kormánya megalázó és sportszerűtlen módon teszteli a fiatalokat, teszteli az egyetemi és főiskolai hallgatókat, hogy azok vajon meddig mennek el az ellenállásban, és mekkora feszültséget váltana ki a tandíj bevezetése. Emlékeztetett, hogy láttunk már ilyet az otthonteremtési támogatásokkal kapcsolatban, amikor mindennap akadt egy kormányzati politikus, aki kiállt, és elmondta, hogy a lakáshitelezési programot nem fogják szétverni. Ma ugyanezt látjuk: valaki kiáll, és elmondja, hogy a tandíjjal kapcsolatban tett kijelentéseket félreértelmeztük, mert nem fogják bevezetni a tandíjat. Mint mondta, már csak egy dolog hiányzik: hogy Gál J. Zoltán egy kormányülés után hivatalosan is bejelentse: nem lesz tandíj. Ez lesz az a pillanat, amikor az egyetemisták és főiskolások elkezdhetnek gondolkodni azon, hogy miből és hogyan fogják befizetni a tandíjat. Szijjártó Péter kijelentette, hogy az otthon teremtési támogatás szétverése utána a kormány most a tandíj bevezetésének gondolatával foglalkozik. Mindeközben az ifjúság képviseletét a kormányban ellátó Gyurcsány Ferenc a milliárdjain üldögélve megyei pártelnöki ambíciókat dédelget, és a szocialista felemelkedésről filozofálgat ahelyett, hogy végre a fiatalok érdekeiben is fellépne.