Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2005 | 2004 | 2003 | 2002



Tisztújítás az egri Fideszben

[HMH@2003.06.16.] Egyetlen jelöltként, a leadott szavazatok 91 százalékával Révész Tamást választotta új elnökévé a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség városi szervezete. A tisztújító közgyűlésen alelnök lett dr.Nyitrai Zsolt, dr. Löffler Erzsébet, Császár Zoltán, Juhász István, Molnár István és dr. Magyar István.
A párt megyei választmányába Juhász Istvánt és Ferber Györgyöt delegálták az egri fideszesek - derült ki az új tisztségviselők sajtótájékoztatóján. Az említetteken kívül újjáválasztották az etikai és a számvizsgáló bizottságot is.
Révész Tamás - aki egyébként az egri Fidesz alapító tagja, s volt már elnök, továbbá az 1990-94 közötti ciklusban a párt önkormányzati képviselője is - elmondta: reméli, hatékonyabbá válhat a párt működése. Céljuk, hogy rendszeresen markáns gondolatokat fogalmazzanak meg a város ügyeiről, a szocialista- szabad demokrata irányítású önkormányzat tevékenységéről.