Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2005 | 2004 | 2003 | 2002



Jelöltállítás a pártoknál


[2005.07.28.] A Fidesznek még nincs jelöltlistája
A Fidesz egyelőre még nem foglalkozik a jelöltállítás kérdésével, így hivatalos jelöltlistája sincs - mondta Nyitrai Zsolt fideszes képviselő a FigyelőNetnek. A politikus hozzátette, jelenleg helyben, a választókerületi elnökökön keresztül tartják a kapcsolatot a választókkal, illetve a Nemzeti Konzultáció keretei között igyekeznek megtudni az állampolgárok véleményét.

"A jelöltjeink kilencven százalékban a választókerületi elnökökből fognak kikerülni, ez azonban még közel sem tekinthető hivatalos listának. Ezt várhatóan csak az év vége felé állítjuk össze" - mondta Nyitrai Zsolt. Hangsúlyozta, mindenhol igyekeznek olyan jelöltet indítani 2006-ban, aki meg fogja nyerni az adott választókörzetet, vagy legalábbis nagyon esélyes rá. "Budapest külön figyelmet kap, fontosnak tartjuk az itt élők véleményét. Úgy gondoljuk, a mostani kormányzat, illetve Demszky Gábor alatt nem haladnak jó irányba a dolgok" - véli a fideszes politikus.

Az MSZP elnöke múlt hét közepén bejelentette: a 176 egyéni választókerületből 172-ben már van induló. A fennmaradó négy helyről csütörtökön vitázik a párt választási bizottsága. A már hivatalos jelöltek között is akad azonban több érdekesség.

A Magyar Szocialista Párt a múlt héten döntött a 2006-ban egyéni választókerületekben indítandó jelöltjeiről, vagy legalábbis nagy részükről. Több hely azonban még mindig kérdéses. A párt országos választási bizottsága (ovb) csütörtöki ülésén, többek között ezen helyek kiosztásáról is szó lesz, nem biztos azonban, hogy döntés is születik.

A szocialista ovb a választási időszakban a legnagyobb hatalmú testület a párton belül: még az elnökség döntéseit is felülírhatja. A jelöltállítás legutolsó fázisában kerülnek ide a jelöltek, a helyi pártszervezetek ajánlásai szerint, a végső szót azonban az ovb mondja ki.

Három fordulós szűrés

A Magyar Szocialista Párt három "fordulóban" választ jelöltet. Az aspiránsnak először a helyi szervezetek ajánlását kell begyűjtenie, ezt követően pedig a megyei szövetségnek is el kell fogadnia személyét. Ezek után kerülhet valaki az országos elnökség elé, amelynek joga van egyszer megfontolásra visszaadni a jelöltállítást. Az MSZP-n belül a helyi szervezetekjoga jelölteket ajánlani, akikről minden esetben szavazattöbbséggel döntenek. Ezen felül a rendszer célszerű is, hiszen a szakmai, helyi és a választási érdek is teret kap.

Négy hely még kiadó

A 176 egyéni választókerületi helyből 172 már elkelt, négyben azonban még kérdéses, kit indít a párt. Az MSZP sajtóosztálya nem adhat ki információt arra vonatkozóan, egész pontosan melyik az a négy hely, ahol vita van. Annyi azonban biztos, hogy a legnagyobb kérdőjel a kiskunhalasi jelöltállítás körül tapasztalható. A párton belül ugyanis még nem született kompromisszum arról, hogy a holokauszt-ünnepség kapcsán botrányba keveredett Zuschlag Jánost ismét elindítják-e.

A szocialista politikus 1998 és 2004 között volt tagja az Országgyűlésnek, a Terror Háza előtti holokauszt-megemlékezésen elejtett ízetlen tréfája után azonban a párt nyomására lemondott mandátumáról. Az MSZP helyi szervezete mindezek ellenére egyhangúlag ismét őt jelölte a posztra. A végső szót az ovb-nek kell kimondania, a pártvezetők azonban nem szeretnék ismét felvenni Zuschlagot a pártlistára. A dolog azért különösen kínos, mivel mind a kiskunhalasi, mind pedig a Bács-kiskun megyei szervezet egyértelműen kinyilvánította: vagy Zuschlag, vagy más senki.

Valószínűleg a nagykanizsai jelöltállítás sem megy zökkenőmentesen. Itt éppen fordított a képlet: az elnökség a frakcióvezető-helyettes Göndör Istvánt látná szívesen az indulók listáján, a helyi szervezetek azonban egy ifjú tehetségre, Fodor Csaba önkormányzati képviselőre cserélnék le.

Egyes információk szerint nem tisztázott a fonyódi induló személye sem. Itt eddig - egyébként sikertelenül - Kolber István volt az induló, ő azonban 2006-ban Kaposváron méretteti meg magát. A helyére lehetséges jelöltként említik Kollmann Gergelyt, a Fiatal Baloldal elnökét.

A Zala megyei Lentiben nagy meglepetésre Bárándy György egykori igazságügyi miniszter fia, Bárándy Gergely neve merült fel, mint lehetséges induló. Az ügyvéd-dinasztia tagja azonban egyelőre még nem döntött arról, hogy elfogadja-e a felkérést.

Sopron: sokadjára talán sikerül?

Érdekesség, hogy az MSZP ismét Kránitz Lászlót kívánja elindítani Sopron "bevételére". A tradicionálisan jobboldali várost nem egyszerű feladat meghódítani, maga Kránitz is nem egyszer tett már kísérletet erre - eddig sikertelenül. A helyi szervezet döntése azonban nem csak azért meglepő, mert a szocialista jelölt eddig sikertelen volt, hanem azért is, mert a tavaszi időközi választáson vissza kellett léptetni. A politikus állítólag utalványokat osztogatott nyugdíjasoknak, ami csak tetézte a - végül győztes - fideszes jelölt felháborodását, hogy Kránitz meglévő listás mandátuma ellenére szállt ringbe a hűség városáért. Az MSZP akkor végül Csák Ferencet indította a megismételt választásokon.