Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2008 | 2007 | 2006 | 2005 | 2004 | 2003 | 2002



E-tértivevényről az Országgyűlésben

[@ 09.03.25.] Nyitrai Zsolt, a Fidesz infokommunikációs szakpolitikusa pártja álláspontját ismertette a Parlamentben.

A "Hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről" szóló törvényjavaslat kapcsán a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának vezetője elmondta, hogy a tervezet nem kiérlelt koncepció, szakmailag mindenképpen aggályosnak tekinthető.

Elfogadás esetén a felhasználók könnyen kiszolgáltatottá válhatnak az állami szervekkel szemben. Fontos lenne pontosan tisztázni az Ügyfélkapu és az Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltató közötti kapcsolatot.

A Fidesz álláspontja szerint erre a területre nem szükséges külön jogszabály, azt elegendő lenne a Postatörvény keretein belül szabályozni.

"Ebben a formában a gyakorlatban biztosan nem tud működni az elképzelés, ezért azt érdemes lenne visszavonni és újragondolni. A központi rendszerekkel kapcsolatos országos közbizalom a szakma és a politika közös felelőssége, hiszen a rendszerek biztonságos és folyamatos működése kulcsfontosságú. Az e- ügyintézés akkor lehet sikeres ha az biztonságosan működőképes, ezt a tervezet nem garantálja, sőt annak elfogadása csak újabb zavarokat okozna, ez pedig a közbizalmat ásná alá. Az elképzelés műszakilag nem átgondolt, ezért jelentős problémákra vezethet. Ezért is kell a törvényjavaslatot visszavonni, hiszen az módosításokkal sem orvosolható"- mondta a képviselő.

Nyitrai Zsolt felhívta a figyelmet az adatvédelmi biztos kritikus véleményére is.