Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2008 | 2007 | 2006 | 2005 | 2004 | 2003 | 2002



Javaslatok az olcsóbb kampányra

[fidesz.hu 09.10.16.] Négypárti egyeztetést kezdeményez a Fidesz az átláthatóbb és takarékosabb kampány érdekében.

Azért kezdeményez négypárti egyeztetést a Fidesz, mert - mint Nyitrai Zsolt megfogalmazta - aggasztó jeleket látnak a durva és levadászós kampány kialakulására, aminek lehetőségéről az egyik országos napilap már beszámolt.



A Fidesz operatív igazgatója szólt arról is, hogy több javaslatot is készítettek a korábbi kampányok átláthatóbbá tételére, de ezeket rendszerint az MSZP és az SZDSZ mindig elutasította, hozzátette: a Fidesz alapállása ez ügyben sem változott, a pártok finanszírozása nem növekedhet, a kampányokat kell olcsóbbá tenni.

Nyitrai szerint szükséges lenne megállapodni a kampány 30 napra történő lerövidítéséről, valamint arról, hogy a költségcsökkentés érdekében politikai hirdetéseket kereskedelmi televíziókban nem közöltetnek. A már korábban is javasolt kampányszámla bevezetését most is támogatja a Fidesz, ami azt jelentené, hogy a kampány kifizetéseit csak erről lehetne teljesíteni - fogalmazott a fideszes politikus.

Nyitrai szerint lehetne spórolni a választások lebonyolításával is, mivel 3 milliárd forint sok a választási informatikai rendszerre úgy, hogy a parlamentit követő önkormányzati választásokra már egy másik rendszert építenek ki és finanszíroznak, hozzátette: nem hiszi, hogy fél év alatt elavulna az egyszer használt informatikai rendszer.

A kormány előszeretettel hirdeti közpénzen eredményeit, ezért felszólítjuk az állami szerveket, hogy hozzák nyilvánosságra előzetesen hirdetési terveiket, amelyeket egy szakértői bizottság vizsgálna meg - mondta a Fidesz politikusa, kiemelve: ezzel lehetne csökkenteni a költségeket.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy pártja szerint limitálni kellene a kampány költségeit maximum 100 millió forintban, mivel az jelenleg 1 millió jelöltenként, ami közel 400 millió forint összesen, és az eloszlása sem szabályozott.