Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2007 | 2006 | 2005 | 2004 | 2003 | 2002



Orbán Viktor Kecskeméten

[fidesz.hu 08.02.27.] Az előttünk álló népszavazás azt fogja megmutatni, hogy a magyarok úgy érzik, saját sorsukhoz, az ország fontos döntéseihez két parlamenti választás között is van közük - mondta Orbán Viktor Kecskeméten.

Országjáró körútjának kecskeméti állomásán, a városi sportcsarnokban megrendezett nagygyűlésen Orbán Viktor elmondta, megerősödött benne az a meggyőződés - amelyet az elmúlt tíz napban tett kórházlátogatások során gyűjtött össze -, hogy az a kormányzati propaganda, amely szerint a kórházi napidíj megoldaná vagy enyhítené a kórházak működési zavarait, hogy fontos pótlólagos pénzügyi forrást jelentene, egész egyszerűen nem igaz. Az új szabályok - benne a kórházi napidíj is - valójában többet vesznek el a kórházaktól, mint amennyi pénzből azok korábban működtek - jelentette ki.



Hangsúlyozta, fontos pillanathoz közeledik Magyarország: március 9-én szociális népszavazás lesz. Mint mondta, vannak, akik csak legyintenek, és azt mondják, volt már az országban népszavazás, de ilyen, mint amilyen ez lesz, még nem volt. Igaz, hogy kérdezték már meg a magyarokat nagy átfogó politikai kérdésekről, mint a NATO- vagy az EU-csatlakozás, nagyon fontos nemzetpolitikai kérdésről, mint a kettős állampolgárság, de sohasem kérdezték meg még a magyarokat húsbavágó, mindennapi életet meghatározó szociális kérdésekről. Ezért újszerű ez a népszavazás - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.



Mint kifejtette, korábban a népszavazásokat általában a kormány, a parlament vagy civil szervezetek kezdeményezték. De olyan még nem volt, hogy a kormány - megbontva a választópolgárokkal kötött korábbi megállapodást - bevezetett volna sérelmes szociális döntéseket, és a magyar polgároknak lett volna elegendő erejük azt mondani, hogy ezt nem fogadják el. Hogy egy évig harcoltak azért, hogy a népszavazás eszközének segítségével a szószegő kormányzati döntéseket hatályon kívül helyezhessék, ilyet még soha nem tettek a magyarok - szögezte le.



Az elmúlt 18 évben arra tanították a magyarokat - fejtette ki -, hogy a demokráciához annyi közük van, hogy négyévente egyszer elmehetnek választani. Szavazógéppé próbálták degradálni a magyar embereket. Mint mondta, ez nem demokrácia, ez egy primitív, lecsupaszított képviseleti rendszer. Az előttünk álló népszavazás azt fogja megmutatni, hogy a magyarok úgy érzik, saját sorsukhoz, az ország fontos döntéseihez két parlamenti választás között is van közük. Megtalálták az eszközt ahhoz, hogyha két választás között fontos mondanivalójuk van, akkor azt elmondhassák. Történelmi népszavazás előtt állunk tehát - tette hozzá.

Sokan vannak Magyarországon, akik azt gondolják, hogy a politikai hibáknak, hazugságoknak, rossz döntéseknek nincs következménye, mintha a hatalom rendszeresen, mint kutya a vizet rázná le magáról a következményeket. "Következmények nélküli országnak szoktak minket nevezni. Sok igazság van ebben. De valójában ennek az ellenkezője az igaz. Mindennek van következménye. Minden hazugságnak, minden megtévesztésnek, minden rossz döntésnek. Csak nem azonnal tapasztaljuk meg a következményeket. Rakódik, rakódik, egymásra. Egy darabig bírja a födém, aztán beszakad. Akkor aztán beindul a politikai földindulás, a nagy átrendeződés, és kinyílik a változtatás lehetősége. Ebben bízunk mindannyian, és reméljük, hogy belátható időn belül komoly következménye lesz mindannak, amit a kormány ellenünk, a magyar nép ellen elkövetett" - mondta a Fidesz elnöke.



Rámutatott: sokszor 300 forintot kell kifizetnie annak, aki meg akar gyógyulni egy kezelés során. A 300 forint jelentőségéről lebiggyedt szájjal beszélni az újgazdag milliárdosok arroganciája. Azoké, akik nem tudják pontosan milyen országban élnek, akik mintha nem vennék észre, hogy egy-egy család számára néhányszor 300 forint kétségbeesést jelent a hónap végén, s mintha nem látnák, hogy az a gazdaság, amelyet ők tettek tönkre, egyre reménytelenebb helyzetbe hozza az embereket. Nem csak a 300 forintos vizitdíj visz el minket a szavazóurnákhoz, hanem az a tény is, hogy Európában a második legtöbb adójárulékot fizető nép vagyunk. Hova jutnánk, ha mindenért kétszer kellene fizetni? Hol van ennek a vége? Ha egy kormány magas adókat szed, akkor tisztességes szolgáltatásokat is kell nyújtania - jelentette ki Orbán Viktor.



Mint mondta, a kormány minden nap össze akarja ugrasztani az embereket: szegényt a gazdaggal, beteget az egészségessel, beteget az orvossal. Ez a módszer egy régi, talán 100 évnél is idősebb hagyománya a magyar politikának. Osztályharc politikának hívják. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: amit ma tapasztalunk, az a régi osztályharcos politika újraélesztése, de mint mondta, "mi egy olyan Magyarországot szeretnénk, ahol nem akkor boldog az ember, ha körülötte mások sikertelenek, hanem ha úgy gondolkodnak az emberek, hogy mindenkinek jut hely a nap alatt.



Azokra a fiatalokra sem szabad irigykedni, akik egyetemekre vagy főiskolákra szeretnének járni, s nem szabad úgy gondolni rájuk, mint akik csak viszik a pénzünket. "A magyar kormány lehet, hogy hátat fordít a fiataloknak, de a magyar nemzet nem" - szögezte le Orbán Viktor, hozzáfűzve: sokkal inkább függ Magyarország a tudástól, mint a pénztől.

A kormánykoalíció most mást sem tesz, mint előre magyarázza a vereségét, s a célja az, hogy a népszavazáson minél kevesebb legyen az igen szavazat. "Nem tudjuk, hogy egy politikai esemény mikor fog bekövetkezni, de az tudjuk, hogy mitől. A demokrácia visszavételének első lépését tesszük meg március 9-én" - jelentette ki Orbán Viktor a kecskeméti nagygyűlésen.

A jövőről is szavazunk

Zombor Gábor emlékeztetett: másfél évig akadályozták, gáncsolták a népszavazást, modern demokráciában nevetségesnek tűnő módon. Az, hogy mégis lesz népszavazás, annak a többszázezer magyar polgárnak köszönhető, akik az új többséget létrehozták - tette hozzá. Kecskemét polgármestere hangsúlyozta, hogy a hazugságban fogant, és azóta is hazugságban élő kormányzati politikával fel kell venni a harcot. A politikus leszögezte: ebből a helyzetből csak demokratikus úton lehet kilábalni, és ennek legfontosabb eszköze a népszavazás. Nem csak három kérdésről szavazunk, hanem a jövőről - emelte ki a képviselő. Kecskemét polgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak most fogunk szavazni, mert remélhetőleg ősszel a társadalombiztosítás privatizációjának megakadályozásáról is voksolunk. Hogy az a népszavazás eredményes legyen, ahhoz a mostani - háromigenes - népszavazásnak is eredményesnek kell lennie - hívta fel a figyelmet a képviselő.

Védjük meg egymást, egészségünket, egészségügyünket!

Gaszner András személyes tapasztalatairól beszélt, arról, hogy az orvosokat és a betegeket hogyan érinti az úgynevezett egészségügyi "reform". Felidézte azt is, hogy az orvosok hogyan küzdöttek az egészségügyi kormányzat ellen. A háziorvos a vizitdíjat rossz megoldásnak tartja, véleménye szerint tisztességes fizetésre lenne szükség. A vizitdíj rossz irány, ami kikezdi a szolidaritást, nem pedig "reform" - húzta alá, hozzátéve: embertelen az az egészségügy, az a társadalombiztosítás, amelyet csak a pénz logikája mentén építenek fel, és nélkülözi a szolidaritást. "Védjük meg egymást, védjük meg egészségünket, védjük meg egészségügyünket!" - emelte ki dr. Gaszner András.