Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2006 | 2005 | 2004 | 2003 | 2002



Új többség, új korszak

[fidesz.hu@ 07.05.21.] Az új többség új politikai és társadalmi eszmét akar, véget vetve a sötétség korszakának - hangsúlyozta beszédében Orbán Viktor a párt tisztújító kongresszusán, Budapesten.

A szavazás kihirdetését követően a pódiumra lépő Orbán Viktor megköszönte a jelenlévőknek a bizalmat, a tiszteletet, a feléje áradó szeretetet, s azt, hogy újabb két évre rábízták a párt irányítását. Beszéde elején az ország helyzetét illetően elmondta: lassan minden magyar érzi, tudja, hogy ez így nem mehet tovább, s most már az új többség is rájött: a változást akarni kell. Kijelentette: a politikai vastörvényei szerint sem javulnak meg a dolgok maguktól, hanem egyre rosszabbak lesznek. "Mindig van lejjebb, mindig van hova süllyedni, mindig lehet még tovább zülleni" - mutatott rá. A régi politikát képviselő hatalom céltalanságot, érthetetlen vitákat, sötétséget hozott az országra. Az emberek többsége világosságot akar: világos eszméket, világos célokat és világos politikát. Eljött egy új korszak ideje, de ehhez új politikai és társadalmi eszmékre van szükség.



"Kell egy zászló"

"Kell egy zászló" - jelentette ki az elnök az 1848-49-es szabadságharcra utalva, melynek leverése után számtalan volt honvéd úgy igyekezett megmenteni a magyar zászlókat, hogy akár darabokra szabdalva rejtették el, osztották szét egymás között és csempészték ki magukkal külföldre, hogy amikor majd az idő úgy hozza, újra össze lehessen állítani azokat a lobogókat.



"A zászló a nemzet közös akaratát jelzi. Közös céljaikat, és közös értékeiket testesíti meg, vagyis azt fejezi ki, hogy az ország megvédi polgárainak értékeit, és lehetőséget ad, hogy megvalósíthassák céljaikat" - jelentette ki Orbán Viktor, arra utalva, hogy Magyarországon mindenkinek van egy darabka zászlója, azaz mindenki birtokol egy darabot az országból. Az ország nagy céljai pedig csakis az emberek kis céljaiból állhatnak össze. Kell egy zászló tehát, amely összetartásra serkenti a magyar embereket, de "a mai politika nem képes közös értékeket és közös célokra írni a magyar zászlóra. Hogy is lenne rá képes egy olyan politika, amely hazugságokra, csalásokra, a törvények kijátszására és képmutatásra épít. Hogy lenne képes közös célt adni az országnak egy olyan párt, mint az MSZP, amelynek immár bevett gyakorlata, hogy képes a hatalom megszerzése és megtartása érdekében sutba vágni az emberséget, az igazságot és a becsületet. Ezért ma üres a zászlónk" - mutatott rá Orbán Viktor.



A mostani kormány elavult dogmákra és tabukra épül, s ez az oka annak, hogy ma gyenge ország Magyarország - jelentette ki, hozzáfűzve: mindez nem jelenti azt, hogy minden és mindenki gyönge lenne Magyarországon, mert ezt a gyenge országot ma is sokan viszik a hátukon: "a reggel korán kelő, a mindennapi nehézségekkel szembe néző, munkát végző, vállalkozó, tanító, alkotó, gyógyító, földművelő emberek. Nem a spekulánsok, nem a miniszterek, nem a reklámok, nem a média" - szögezte le Orbán Viktor. Így tehát valójában nem az embereket kell megváltoztatni vagy megnevelni, hanem a politikát kell megújítani. A kormányzópártok politizálása vérszegény, és saját tehetetlenségüket próbálják az emberek nyakába varrni. Ez a tehetetlen állam lefokozza és tönkreteszi Magyarországot, beszűkíti és megrontja a magyarok lelkét.



"Ezért újra és újra, ha kell századszor is, minden rendelkezésemre álló eszközzel arra fogom buzdítani a magyar embereket, hogy mondjunk le végre a lemondásról. Számomra mindenkor az a tét, hogy meggyőzzük a magyarokat arról, lehetséges a közös nemzeti akarat. Magyarországnak újra el kell hinnie, hogy nemcsak olyan politika létezik, amely mindig további áldozatvállalásokat ír elő a semmiért. Nem mondtam le a rendszerváltáskor kitűzött álmunkról, hogy a magyarok egyszer büszkék legyenek Magyarországra" - jelentette ki az elnök, aki azt tartja a legfőbb hivatásának, hogy a magyar zászló ismét tartalmat kapjon, s felkerüljenek rá az ország közös céljai.



A kongresszuson készült további képeket és Orbán Viktor teljes beszédét is megtekintheti, ha ide kattint.