Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2009 | 2008 | 2007 | 2006 | 2005 | 2004 | 2003 | 2002



Törvényt sértett az MSZP

[@mti 10.03.19.] Helyt adott Nyitrai Zsolt kifogásának az OVB.

A FIDESZ üdvözli az Országos Választási Bizottság (OVB) döntését, amely szerint jogsértő az MSZP "Narancsvidék" című kiadványa - mondta a párt operatív igazgatója pénteken az MTI-nek.

Nyitrai Zsolt emlékeztetett: az OVB felszólította a szocialistákat arra, hogy a továbbiakban ne terjesszék a kiadványt. Hozzátette, ha a lap a továbbiakban is eljut a választópolgárokhoz, akkor a helyi választási bizottságokhoz, illetve bírósághoz is fordulhatnak az ügyben. Az OVB pénteken mondta ki határozatát, amely szerint jogsértő az MSZP "Narancsvidék" című kiadványa, mert azon a párt nem tüntetett fel impresszumot.

Az OVB péntek délutáni ülésén ezért elmarasztalta az MSZP-t, és eltiltotta a további jogsértéstől, azaz a kiadvány további terjesztésétől, valamint szabálysértési eljárást kezdeményezett az illetékes fővárosi II. kerületi jegyzőnél. (Az egyik sérelmező a Moszkva teret jelölte meg, ahol a kiadványt osztogatták.) Az OVB-hez három beadvány is érkezett a kiadvánnyal kapcsolatban, az egyik kifogást a FIDESZ képviseletében Nyitrai Zsolt küldte.

A testület szerint ebben az esetben a jogsértő személye egyértelműen megállapítható, ezért az MSZP-t név szerint marasztalta el a testület. (Egy korábbi döntésnél nem lehetett bizonyítani, ki készíttetett impresszum nélküli kiadványt, ezért "alanytalanul" állapítottak meg törvénysértést.)

Többen utaltak arra, hogy Budai Bernadett pártszóvivő korábban maga mutatta be egy sajtótájékoztatón a "Narancsvidék" című politikai magazint.

A szóvivő akkori közlése szerint az ötszázezer példányban készült kiadvány azokról a fideszes önkormányzatokról szól, amelyeknél a szocialisták véleménye szerint a "legbotrányosabban" bánnak a közpénzekkel. A testület ugyanakkor nem foglalkozott a kiadvány tartalmával, mert ilyen beadvány nem érkezett.