Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2008 | 2007 | 2006 | 2005 | 2004 | 2003 | 2002



Az Obama-kampány irányítója Budapesten

[origo.hu 09.12.02.] Az Obama-kampány irányítója, David Plouffe tartott előadást Budapesten.

A Fidesz népes különítménnyel érkezett, hogy meghallgassa az amerikai kampánytanácsadót, az elegáns Kempinski hotel egyik dísztermében, a világ jelenleg talán legismertebb kampánytanácsadója, David Plouffe tartott előadást kedd délelőtt.

A jövőre esedékes parlamenti választás esélyesének tartott párttól - a főként nagy cégek vezetőinek nevét tartalmazó vendéglista szerint - heten is érkeztek a rendezvényre, míg a jelenleg kormányzó MSZP részéről senki nem jelent meg.

A pódium előtt ülő fideszes politikusok, akik között ott volt Gyürk András kampányfőnök és a párt operatív igazgatója, Nyitrai Zsolt is. Utóbbi kérdésünkre közölte, sok érdekes dolgot hallottak, de arról nem tud, hogy a Fidesz tanácsadónak akarná felkérni Plouffe-ot.

Plouffe szerint ők már az induláskor meghoztak két döntést: az egyik az volt, hogy egy kiterjedt önkénteshálózatra fognak hagyatkozni, a másik pedig az, hogy a kampány középpontjában az új, elsősorban az internetre alapozó technológiák fognak állni. Ez utóbbi volt a fő témája budapesti előadásának is, amely Az üzleti stratégiáról, a brandek szerepéről és az online marketingről címet viselte.

Az adománygyűjtés azonban csak egyik eleme volt az új technológiák hasznosításának, a választás megnyerésében talán ennél is nagyobb szerepet játszott az online mozgalomépítés. Plouffe szerint már az elején világos volt, hogy csak akkor tudnak győzni, ha megváltoztatják a választói tömeget, vagyis elérik, hogy olyanok is elmenjenek szavazni, akik ezt korábban nem tették. Ez különösen igaz volt a harminc év alattiakra, akik hagyományosan passzívak az amerikai választásokon, Obamáéknak azonban sikerült őket megmozgatni. "Ők soha nem néznek hírműsorokat, nem olvasnak újságokat. Csak a barátaikon, ismerőseiken keresztül lehet elérni őket" - magyarázta Plouffe, hozzátéve, hogy az önkéntesek ezért elmentek a bárokba, szórakozóhelyekre, és intenzíven jelen voltak a közösségi oldalakon, többek között a Facebookon.

A kampány végére Obamáék egy 13 millió nevet tartalmazó e-mail listával rendelkeztek, amelyet Plouffe úgy jellemzett: "felépítettük a saját tévécsatornánkat". Az egykori kampányfőnök szerint ez lehetőséget adott arra is, hogy a média által sokszor sportversenyként bemutatott kampányban komolyabb ügyekről - például az adópolitikáról - küldjenek közvetlen üzenetet a listán szereplő szimpatizánsoknak, akik aztán később személyes beszélgetésekben továbbadták azt ismerőseiknek.

Plouffe abban biztos, hogy a következő kampány teljesen más lesz, mint a 2008-as. Szerinte az általuk alkalmazott eszközök akkor már "kőkorszakinak fognak tűnni", és várhatóan a mobiltelefonok jóval nagyobb szerepet fognak játszani, mint a tavalyi választáson. "Mész az utcán, a telefonodon megnézed az Obama-applikációt, és látod, hogy az egyik kampányirodába kellene még öt önkéntes" - jósolta Plouffe.