Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra Vissza a nyitóoldalra







   2009 | 2008 | 2007 | 2006 | 2005 | 2004 | 2003 | 2002



Eddig ötvenezer önkéntes és százmillió feletti támogatás

[fidesz.hu 10.01.28.] Több mint ötvenezer önkéntes jelentkezett és százharmincmillió forint gyűlt eddig össze azoktól, akik tenni akarnak a változásért.

A FIDESZ hivatalos kampánynyitó rendezvényére 2010. március 15-én kerül sor, egy szabadtéri rendezvényen. A kampányt még két szakasz előzi meg, az önkéntestoborzás és az ajánlószelvények gyűjtése - fogalmazott Nyitrai Zsolt.



A FIDESZ operatív igazgatója ismertette, hogy eddig az adománygyűjtésből százharmincmillió forint gyűlt össze és az eddig jelentkezett önkéntesek száma is meghaladta már az ötvenezret. Mint mondta: "egyre több olyan ember van, aki tevőlegesen is részt akar venni a változásban".



Az önkéntesekkel kapcsolatosan Nyitrai kifejtette, hogy a legkiugróbb támogatást Közép-Magyarországon, Budapesten és Pest megyében kapták, és a női önkéntesek voltak többségben. A fideszes politikus azt is elmondta, hogy sokan az interneten keresztül jelentkeztek.



Szólt arról is a FIDESZ operatív igazgatója, hogy vállalásuk, miszerint több mint kétmillió ajánlószelvényt szeretnének összegyűjteni, az emberekkel való közvetlen kapcsolt miatt igazán fontos, s ennek része az is, hogy a képviselőjelöltek levélben, személyesen fognak a választóknak bemutatkozni. A levél része lesz egy adatlap, melynek kitöltésén keresztül szintén lehet önkéntesnek jelentkezni.

A magyarországi párt- és kampányfinanszírozás idejét múlt, ezért is tett több javaslatot a FIDESZ ennek megváltoztatására, amit rendszerint leszavaztak a szocialisták. Mi olcsó és rövid kampányt szeretnénk - jelentette ki Nyitrai.

A fideszes politikus ismertette továbbá az eddig befojt támogatások legfontosabb jellemzőit: a százharmincmilliót 41 000 befizetés adta össze, átlagosan 3200 forintos összegekkel, de a leggyakoribb az 5000 forintos támogatás volt. Olyan támogató is akadt - fogalmazott - aki egymilliós összeget adományozott.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a FIDESZ csapatába vár minden olyan embert, aki tenni akar a változásáért, aki pontot akar tenni a Gyurcsány-korszak végére. Hozzátette: jelentkezni a FIDESZ honlapján, telefonon, valamint a FIDESZ választókerületi irodáiban lehet.

Választási felkészülés számokban ITT.